“Kezdődhet a lakoma” Kacsamáj fügével és vörösáfonya szósszal

Ha tetszik a recept, mentsd el

Ínyenc karácsonyi előétel a hizlalt kacsamáj, amely olyan telt ízű, hogy mindenkit felmelegít az asztalnál, a hozzá kínált édes gyümölcs és füge pedig jókedvet csal az arcokra a családban.

Elő- és elkészítési idő

30 + 20 perc

Nehézségi szint

közepes

Költség

Kalória

~ 480 Kcal / adag

Hozzávalók

  • 70 dkg hizlalt kacsamáj
  • 2 ek Vénusz Sütőolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 150 g aszalt vörösáfonya
  • 2-3 babérlevél
  • 1 dl vörösbor
  • 4-8 füge
  • só, bors

Elkészítés

  1. Először erezzük ki a májat. Fektessük domború oldalával lefelé a hideg kacsamájat, vágjuk ketté hosszában, majd a két felét is roppantsuk meg hosszában úgy, hogy a háta egyben maradjon. A hasadékban megbújó ereket óvatosan húzzuk ki, úgy, hogy ne roncsoljuk nagyon a májat. Ha megvagyunk, formázzuk vissza, csavarjuk be folpackba, és tegyük vissza a hűtőbe, hogy újra kidermedjen.
  2. Magas falú edényben hevítsünk kevés Vénusz Sütőolajat, pirítsuk át benne az összezúzott fokhagymát és adjuk hozzá a vörösáfonyát. Öntsük fel a borral, és 2 dl vízzel, dobjuk bele a babérlevelet, egy csipet sót, és főzzük közepes lángon 15-20 percig. Távolítsuk el a babérlevelet, és botmixerrel turmixoljuk selymesre. Ha szükséges, tegyük vissza a tűzhelyre, és alacsony lángon sűrítsük tovább.
  3. Hevítsünk fel nagy lángon egy teflonserpenyőt. Ha már elég forró, és füstölög, helyezzük bele a 1,5-2 centi vastagra szelt máj szeleteket. Süssük gyorsan, hogy ne legyen ideje olvadozni: 1 perc pirítás forgassuk a másik oldalára, és további egy perc után kész is.
  4. Pihentessük vágódeszkán a kész májat, hintsük be sóval. Amíg a máj pihen, gyorsan pirítsuk meg a visszamaradt zsiradékban a félbe vágott fügéket.
  5. Tálaljuk a pirult fügével, és a vörösáfonya szósszal a kacsamájat!

Ezt a receptet el is mentheted, így bármikor könnyen megtalálod majd! Regisztrálj és gyűjtsd a kedvenceidet!

Elkészítési tipp

Mindig dolgozzunk nagyon gyorsan a hízlalt májjal, hiszen nagyon könnyen megolvad.

Pirítsunk a füge mellé bagett szeleteket, így még tartalmasabb előételünk lesz!

Vénusz Sütőolaj 2L 


Vénusz Sütőolaj a ropogós, aranyló ételekért Fritopti™-val.

Ha tetszik a recept, mentsd el

Ha úgy érzed másoknak is érdekes lehet, oszd meg velük!

TOVÁBBI RECEPTEK

532 db recept találat. Elértél a lista aljára.

Betöltést jelző forgó ikon

További receptek betöltése

“Kezdődhet a lakoma” Kacsamáj fügével és vörösáfonya szósszal

Hozzávalók

Elkészítés

  1. Először erezzük ki a májat. Fektessük domború oldalával lefelé a hideg kacsamájat, vágjuk ketté hosszában, majd a két felét is roppantsuk meg hosszában úgy, hogy a háta egyben maradjon. A hasadékban megbújó ereket óvatosan húzzuk ki, úgy, hogy ne roncsoljuk nagyon a májat. Ha megvagyunk, formázzuk vissza, csavarjuk be folpackba, és tegyük vissza a hűtőbe, hogy újra kidermedjen.
  2. Magas falú edényben hevítsünk kevés Vénusz Sütőolajat, pirítsuk át benne az összezúzott fokhagymát és adjuk hozzá a vörösáfonyát. Öntsük fel a borral, és 2 dl vízzel, dobjuk bele a babérlevelet, egy csipet sót, és főzzük közepes lángon 15-20 percig. Távolítsuk el a babérlevelet, és botmixerrel turmixoljuk selymesre. Ha szükséges, tegyük vissza a tűzhelyre, és alacsony lángon sűrítsük tovább.
  3. Hevítsünk fel nagy lángon egy teflonserpenyőt. Ha már elég forró, és füstölög, helyezzük bele a 1,5-2 centi vastagra szelt máj szeleteket. Süssük gyorsan, hogy ne legyen ideje olvadozni: 1 perc pirítás forgassuk a másik oldalára, és további egy perc után kész is.
  4. Pihentessük vágódeszkán a kész májat, hintsük be sóval. Amíg a máj pihen, gyorsan pirítsuk meg a visszamaradt zsiradékban a félbe vágott fügéket.
  5. Tálaljuk a pirult fügével, és a vörösáfonya szósszal a kacsamájat!

Ezt a receptet el is mentheted, így bármikor könnyen megtalálod majd! Regisztrálj és gyűjtsd a kedvenceidet!


Elkészítési tipp

Mindig dolgozzunk nagyon gyorsan a hízlalt májjal, hiszen nagyon könnyen megolvad.

Pirítsunk a füge mellé bagett szeleteket, így még tartalmasabb előételünk lesz!

Vénusz tipp

Adjunk a turmixoláskor pár csepp Vénusz étolajat a vörösáfonya szószba, és még selymesebb lesz a végeredmény!