“Legyen francia és romantikus” zöldséges pite

Nincs is jobb mint bekuckózni mikor kint hideg van és esik, a tv képernyőjén viszont tavaszi francia tájakon suhan keresztül a kamera. Romantikus filmekhez remekül illik ez a kecskesajtos, céklás quiche, tökéletes lesz a harmónia.

Elő- és elkészítési idő

60 + 35 perc

Nehézségi szint

közepes

Költség

Mennyiség

6 főre

Kalória

~ 570 Kcal / adag

Allergének

Glutén

Tej és tejszármazékok

Tojás

ALLERGÉN KISOKOS

Hozzávalók

A tésztához

A töltelékhez

  • 3 db cékla
  • 15 dkg kecskesajt
  • 3 tojássárgája
  • 1 egész tojás
  • 2 dl tejszín

Elkészítés

  1. Kezdjük a pite tésztával, hiszen annak legalább egy órát pihennie kell. Keverőtálban keverjük össze a lisztet, a cukrot és a sót. 
  2. A hideg Vénuszt kockázzuk fel, majd morzsoljuk össze a liszttel. Adjuk hozzá a vizet, és kicsit gyúrjuk, míg össze nem áll. Vigyázzunk, az omlós tésztát nem kell alaposan átgyúrni. Formáljunk belőle bucit, és tegyük celofánba csomagolva hűtőbe, legalább egy órára.
  3. Eközben 200 fokra melegített sütőben süssük elő a céklát 45 perc alatt. Mikor kész, tegyük azonnal jéghideg vízbe, így könnyebb lesz leszedni a héját. Miután megpucoltuk, kockázzuk fel. 
  4. Nyomjuk össze a fokhagymát, tegyük turmixgépbe, adjuk hozzá a tojásokat, a kecskesajt 1/3-át és a tejszínt. Turmixoljuk simára, sózzuk, borsozzuk.
  5. Vegyünk elő egy nagyjából 30 cm átmérőjű, bordázott szélű piteformát, nyújtsuk ki a lehűtött tésztát, és helyezzük rá. A széleit vágjuk le, egyengessük el a tésztát a bordáknál, és kenjük le egy tojássárgájával. 10 percig süssük elő 190 fokra előmelegített sütőben, majd vegyük ki.
  6. Öntsük rá a masszát. Vágjuk fel a maradék kecskesajtot és a póréhagymát, és szórjuk rá a tetejére a cékla kockákkal együtt. 
  7. Dobjuk vissza a sütőbe, és süssük készre 30 perc alatt. Tálaljuk friss petrezselyemmel.

Elkészítési tipp

Cékla helyett készíthetjük sütőtökkel is.

Az omlós tészta remekül fagyasztható, érdemes belőle tartani otthon a mélyhűtőben.

Ételallergia tipp

Laktózérzékenység esetén használjunk Vénusz Vajízű Sütőmargarint, tejszín helyett pedig kókusztejet.

Ha úgy érzed másoknak is érdekes lehet, oszd meg velük!

TOVÁBBI RECEPTEK

891 db recept találat. Elértél a lista aljára.

Betöltést jelző forgó ikon

További receptek betöltése