„Még mindig van sonka!” Krumplisaláta sonkával

A maradék sonka kreatív felhasználásaként a feldobhatjuk vele a hagyományos krumplisalátát is. Így már egészen más, nem igaz? 

Elő- és elkészítési idő

10 + 45 perc

Nehézségi szint

egyszerű

Költség

Mennyiség

4 főre

Kalória

~562 kCal / adag

Allergének

Mustár

ALLERGÉN KISOKOS

Hozzávalók

  • 75 dkg burgonya
  • 4 lilahagyma
  • 1 csokor snidling

Öntet:

  • 1,5 dl húsleves
  • fél dl Vénusz étolaj
  • 3-4 ek ecet
  • 1 ek mustár
  • frissen őrölt bors

Elkészítés

  1. A burgonyát megmossuk, héjában megfőzzük.
  2. Melegen megpucoljuk, majd felkarikázzuk.
  3. A lilahagymát vékonyra szeljük, majd az ecetben megáztatjuk.
  4. Az olajat a mustárral és kevés húslevessel összeturmixoljuk. Összekeverjük a krumplival és a hagymával, ecetesen. 
  5. Apróra vágott snidlinggel megszórjuk és azzal is összeforgatjuk.
  6. A sonkát 1 éjszaka hideg vízben kiáztatjuk. Majd megmossuk, fazékba tesszük, felöntjük hideg vízzel.
  7. Babérlevelet és megtisztított fokhagymákat teszünk a főzővízbe, majd lefedve 2-3 óra alatt puhára főzzük. Akkor jó, ha a csont könnyedén kifordul belőle.
  8. A sonkát szálaira szedjük vagy kis kockákra vágjuk és a salátával kínáljuk.

Elkészítési tipp

A salátát készíthetjük majonézesen is, ez esetben a megfőtt burgonyát majonézzel, tejföllel és kevés mustárral keverjük be.

A krumplisaláta a vasárnapi rántott hús mellé is remek választás.

Vénusz 100% napraforgó-étolaj

A Vénusz 100% napraforgó-étolajokhoz kizárólag gondosan válogatott napraforgómagokból első préseléssel kinyert olajat használunk fel, amit aztán egy természetesebb eljárással, fizikai módon finomítunk és szűrünk.

Ha úgy érzed másoknak is érdekes lehet, oszd meg velük!

TOVÁBBI RECEPTEK

891 db recept találat. Elértél a lista aljára.

Betöltést jelző forgó ikon

További receptek betöltése

„Még mindig van sonka!” Krumplisaláta sonkával

Hozzávalók

Öntet:

Elkészítés

  1. A burgonyát megmossuk, héjában megfőzzük.
  2. Melegen megpucoljuk, majd felkarikázzuk.
  3. A lilahagymát vékonyra szeljük, majd az ecetben megáztatjuk.
  4. Az olajat a mustárral és kevés húslevessel összeturmixoljuk. Összekeverjük a krumplival és a hagymával, ecetesen. 
  5. Apróra vágott snidlinggel megszórjuk és azzal is összeforgatjuk.
  6. A sonkát 1 éjszaka hideg vízben kiáztatjuk. Majd megmossuk, fazékba tesszük, felöntjük hideg vízzel.
  7. Babérlevelet és megtisztított fokhagymákat teszünk a főzővízbe, majd lefedve 2-3 óra alatt puhára főzzük. Akkor jó, ha a csont könnyedén kifordul belőle.
  8. A sonkát szálaira szedjük vagy kis kockákra vágjuk és a salátával kínáljuk.


Elkészítési tipp

A salátát készíthetjük majonézesen is, ez esetben a megfőtt burgonyát majonézzel, tejföllel és kevés mustárral keverjük be.

A krumplisaláta a vasárnapi rántott hús mellé is remek választás.

Vénusz tipp

Használjunk Vénusz a vaj ízével és illatávalvajízű étolajat a krumplisalihoz, mert krémesebb, teltebb ízű lesz tőle!