“Ebben tényleg nincs?” Cukormentes répatorta

A répatorta már önmagában édes a répától, pláne, ha almát is keverünk bele. Érdemes kipróbálni, ugyanolyan finom, mintha cukorral készült volna.

Elő- és elkészítési idő

10 + 40 + 10 perc

Nehézségi szint

egyszerű

Költség

Mennyiség

12 szelet

Kalória

~ 150 Kcal

Allergének

Glutén

Tej és tejszármazékok

Tojás

ALLERGÉN KISOKOS

Hozzávalók

  • 10 édesítő tabletta
  • 30 dkg mascarpone
  • fél citrom leve

Elkészítés

  1. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra.
  2. Mossuk meg alaposan az almát és a répákat is. Hámozzuk meg őket, az almának vágjuk ki a közepét, majd reszeljük le mindkettőt.
  3. Verjük fel a tojásokat, keverjük el benne a kevés vízben feloldott édesítőt, és adjuk a lereszelt gyümölcsökhöz. Adjuk hozzá a citrom levét, a felolvasztott Vénuszt és az étolajat is. Szitáljuk rá a zabpehelylisztet, és keverjük, amíg sűrű, ragacsos tésztát kapunk.
  4. Öntsük a tésztát a Vénusszal enyhén kikent kapcsos tortaformába. Tegyük az előmelegített sütőbe, és süssük készre 35-40 perc alatt. Akkor jó, ha kicsit még ragacsos a közepe! Hagyjuk kihűlni.
  5. Kevés forró vízben feloldott édesítőszerrel és fél citrom levével keverjük krémesre a mascarponét. Lapátkanállal vonjuk be vele egyenletesen a készre sült tortát, majd tegyük a hűtőszekrénybe 3-4 órára!

Elkészítési tipp

Darálhatunk egy kevés diót és mogyorót a tésztájába, úgy még különlegesebb ízt kapunk.

Ha leforrázzuk a reszelt répát, mielőtt belekeverjük a tésztába, még homogénebb lesz.

Ételallergia tipp

Készíthetjük gluténmentes lisztkeverékből is.

Vénusz Natúr Sütőmargarin

A Vénusz margarinokhoz a repce legjavát használjuk fel. A magokból először fizikai úton első préselésű repceolajat nyerünk ki, amit finomítunk, majd más növényi olajokkal gazdagítunk.

Ha úgy érzed másoknak is érdekes lehet, oszd meg velük!

TOVÁBBI RECEPTEK

891 db recept találat. Elértél a lista aljára.

Betöltést jelző forgó ikon

További receptek betöltése