“Jól is akarok lakni vele” Petrezselymes bulgur saláta

Csupa zöld szín ez a rukkolás petrezselymes bulgursali, ami azért kellően kiadós ahhoz, hogy utána ne kelljen a hűtőt nyitogatnunk valami extra harapnivalóért. 

Elő- és elkészítési idő

25 + 10 perc

Nehézségi szint

egyszerű

Költség

Mennyiség

4 főre

Kalória

~240 kCal / adag

Allergének

Glutén

ALLERGÉN KISOKOS

Hozzávalók

Elkészítés

  1. Forraljunk vizet, majd forrázzuk le egy edényben a bulgurt: öntsünk rá annyi forró vizet, hogy belepje körülbelül 2-3 centivel. Sózzuk, adjuk hozzá a napraforgó olajat, keverjük át, majd fedjük le amíg a bulgur magába szívja a folyadékot.
  2. Nagy keverőedényben forgassuk össze a megpuhult bulgurt a rukkolával, az apróra vágott petrezselyemmel és a felkockázott paradicsommal. Csavarjuk rá egy citrom levét, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.


Elkészítési tipp

Fogyaszthatjuk magában is, de grillezett sajt vagy bármilyen hús mellé is szuper köret.

Forraljunk a vízzel együtt néhány gerezd fokhagymát, ami a vízben kiereszti az ízét, majd vegyük ki. Ettől még ízesebb lesz a saláta.

Vénusz 100% napraforgó-étolaj

A Vénusz 100% napraforgó-étolajokhoz kizárólag gondosan válogatott napraforgómagokból első préseléssel kinyert olajat használunk fel, amit aztán egy természetesebb eljárással, fizikai módon finomítunk és szűrünk.

Ha úgy érzed másoknak is érdekes lehet, oszd meg velük!

TOVÁBBI RECEPTEK

881 db recept találat. Elértél a lista aljára.

Betöltést jelző forgó ikon

További receptek betöltése

“Jól is akarok lakni vele” Petrezselymes bulgur saláta

Hozzávalók

Elkészítés

  1. Forraljunk vizet, majd forrázzuk le egy edényben a bulgurt: öntsünk rá annyi forró vizet, hogy belepje körülbelül 2-3 centivel. Sózzuk, adjuk hozzá a napraforgó olajat, keverjük át, majd fedjük le amíg a bulgur magába szívja a folyadékot.
  2. Nagy keverőedényben forgassuk össze a megpuhult bulgurt a rukkolával, az apróra vágott petrezselyemmel és a felkockázott paradicsommal. Csavarjuk rá egy citrom levét, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.



Elkészítési tipp

Fogyaszthatjuk magában is, de grillezett sajt vagy bármilyen hús mellé is szuper köret.

Forraljunk a vízzel együtt néhány gerezd fokhagymát, ami a vízben kiereszti az ízét, majd vegyük ki. Ettől még ízesebb lesz a saláta.

Vénusz tipp

A bulgur forralásakor hozzáadott Vénusz étolaj ahhoz kell, hogy ne ragadjanak össze a szemek.