„Gombóc nélkül soha” Sóskakrémleves mini zsemlegombóccal

A hagyományos ételeket is fel lehet dobni úgy, hogy egy kis színt vigyünk velük a mindennapi étkezésbe. A sóskából most főzelék helyett krémlevest készítünk, amit zsemlegombóccal bolondítunk meg.

Elő- és elkészítési idő

60 perc

Nehézségi szint

közepes

Költség

Mennyiség

6 főre

Kalória

~ 328 Kcal

Allergének

Glutén

Tej és tejszármazékok

Tojás

ALLERGÉN KISOKOS

Hozzávalók

a leveshez:

  • 30 dkg sóska
  • 2 közepes fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 ek Vénusz étolaj
  • 2 dl tejszín
  • 1 ek cukor
  • só, bors

a zsemlegombóchoz:

  • 4-5 db szikkadt zsemle
  • 120 g liszt
  • 15 g élesztő
  • 1-2 dl víz
  • 1 tojás +1 sárgája
  • 60 g petrezselyem
  • 1 tk só

Elkészítés

  1. Magas falú fazékban kevés Vénusz étolajon pirítsuk meg az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Amint színt kapnak, keverjük hozzájuk a megmosott és leszárított sóskaleveleket. Öntsük fel 7-8 dl vízzel, majd főzzük közepes lángon 20-25 percig.
  2. Adjuk hozzá a tejszínt és a cukrot is, majd botmixerrel turmixoljuk egészen selymesre a levest. Sózzuk ízlés szerint, majd tegyük vissza a tűzre.
  3. Daraboljuk apró kockákra a szikkadt zsemléket. Nagy teflonserpenyőben, olaj nélkül pirítsuk le a kockákat, hogy színt kapjanak.
  4. Készítsünk sűrű palacsintatésztát a lisztből, a tojásokból, az élesztőből és a vízből. Keverjük hozzá a felaprított petrezselymet, a sót, majd a lepirított zsemlekockákat is. Formázzunk 2-3 centis golyókat a sűrű tésztából, majd hagyjuk pihenni őket 10 percig.
  5. Forraljunk bőséges mennyiségű sózott vizet, majd helyezzük bele a zsemlegombócokat, és 5 perc alatt főzzük őket készre.
  6. Tálaljuk a forró levessel!

Elkészítési tipp

Keverhetünk némi apróra darabolt füstölt sajtot is a zsemlegombócba!

Elkészíthetjük akár előző este is a gombócokat, csak jót tesz neki az éjszakai pihentetés a hűtőszekrényben.

Más krémlevesek mellé is tökéletes betét a zsemlegombóc!

Vénusz napraforgó-étolaj

Kizárólag napraforgómagból, gondos munkával előállított hazai termék, 64 éve a magyar konyha íze.

Ha úgy érzed másoknak is érdekes lehet, oszd meg velük!

TOVÁBBI RECEPTEK

665 db recept találat. Elértél a lista aljára.

Betöltést jelző forgó ikon

További receptek betöltése