Kurkumás-kéksajtos édesburgonya leves

Már a színétől is kisüt a nap, az ízétől pedig csuda kedvünk lesz. Őszi hétvégékre ez egy igazán szuper leves.

Elő- és elkészítési idő

10 + 35 perc

Nehézségi szint

egyszerű

Költség

Mennyiség

6 főre

Kalória

~ 310 Kcal

Allergének

Tej és tejszármazékok

ALLERGÉN KISOKOS

Hozzávalók

  • 2 ek Vénusz Omega étolaj
  • 2 kis fej hagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 2 tk kurkuma
  • 2 kisebb petrezselyemgyökér
  • 40 dkg édesburgonya
  • 2 dl tejszín
  • ~ 1,2 l víz
  • 1 tk egész kömény
  • 20 dkg kéksajt (gorgonzola/ stilton/ roqufort)
  • 1 citrom
  • só, bors

Elkészítés

  1. Magasfalú fazékban hevítsünk kevés Vénusz Omega étolajat. Pároljuk üvegesre az apróra vágott hagymát, fokhagymát. Amint kapnak egy kis színt, keverjük hozzá a kurkumát.
  2. Forgassuk a kurkumás hagymához a meghámozott, felaprított édesburgonyát és a petrezselyemgyökeret is. Öntsük fel a vízzel, majd sózzuk finoman. Fedjük le, és 20-25 perc alatt főzzük puhára. 
  3. Amint a zöldségek megpuhultak, öntsük a leveshez a tejszínt, forraljuk újra, és botmixerrel turmixoljuk egészen selymesre. Ha túl sűrű lenne, hígítsuk kedvünk szerint.
  4. Tegyük vissza a tűzre, sózzuk ízlés szerint, majd fejezzük be az ízesítést egy fél citrom levével.
  5. Nagy teflonserpenyőben olaj nélkül 4-5 perc alatt pirítsunk köménymagot, amíg az illata felszáll.
  6. Tálaljuk forrón, kevés morzsolt kéksajttal és pirított köménymaggal

Elkészítési tipp

Kipróbálhatjuk egész római köménnyel is, nagyon finom lesz!

Tálaljuk friss korianderrel.

Piríthatunk hozzá tökmagot is!

Vénusz Omega étolaj

A Vénusz Omega finomított repce- és első préselésű finomított napraforgó-étolaj keveréke. A termékben felhasznált első préselésű napraforgó étolajat egy természetesebb eljárással, fizikai módon finomítjuk és szűrjük. A Vénusz Omega a benne található repceolajnak köszönhetően természetes Omega-3 és Omega-6 zsírsavat tartalmaz, így hozzájárul a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához*. *A kedvező hatás napi 2 g alfa-linolénsav (ALA) és 10g linolsav (LA) fogyasztásával érhető el.

Ha úgy érzed másoknak is érdekes lehet, oszd meg velük!

TOVÁBBI RECEPTEK

881 db recept találat. Elértél a lista aljára.

Betöltést jelző forgó ikon

További receptek betöltése