Grillsajtos katonák

A grillsajtos katonákat pillanatok alatt el tudjuk készíteni, és valószínűleg épp ilyen hamar el is fognak fogyni.

Elő- és elkészítési idő

10 + 10 perc

Nehézségi szint

közepes

Költség

Mennyiség

4 főre

Kalória

~ 240 Kcal

Allergének

Glutén

Tej és tejszármazékok

ALLERGÉN KISOKOS

Hozzávalók

Elkészítés

  1. Vágjuk fel a sajtot 2x2 cm-es szeletekre.
  2. Hevítsük fel egy serpenyőben a Vénusz 100% napraforgó-étolajat, majd, ha már elég forró, pirítsuk aranybarnára a grillsajt szeletek mindkét oldalát. Ezután hagyjuk kicsit kihűlni.
  3. Vágjuk fel a kenyeret 2x2 cm-es négyzetekre, és kenjük meg őket a Vénusz Light Multivitamin kenőmargarinnal.
  4. Mossuk meg, szeleteljük fel az uborkát, majd tegyünk minden katonára 1-1 szeletet.
  5. Helyezzünk 1-1 kocka sült sajtot is a kenyerekre.
  6. Mossuk meg és vágjuk fel cikkekre a paradicsomot, és ebből is tegyünk minden kenyérre, majd szórjuk meg a nagyobb darabokra vágott, fodros petrezselyemmel.
  7. Vegyünk elő hurkapálcát, és szúrjuk át úgy a katonákon, hogy jól egyben tartsa a hozzávalókat.
  8. Már tálalhatjuk is a grillsajtos katonákat.

Elkészítési tipp

Friss paradicsom helyett készíthetjük szárítottal is.

Füstölt grillsajttal is nagyon finom.

A kenyeret akár meg is piríthatjuk.

Vénusz Light Multivitamin

Félzsíros margarin. Zsírtartalom: 40% A Vénusz Light Multivitamin kenőmargarinhoz a repce legjavát használjuk fel. A magokból először fizikai úton első préselésű repceolajat nyerünk ki, amit finomítunk, majd más növényi olajokkal gazdagítunk. Három adag (30 g) Vénusz Light Multivitamin kenőmargarin fogyasztása fedezi a felnőttek számára ajánlott napi B1-(tiamin), B2-(riboflavin), B6-, B9- (folsav), B12, D- és E-vitamin-szükséglet 45%-át és az A-vitamin-szükséglet 38%-át.

Ha úgy érzed másoknak is érdekes lehet, oszd meg velük!

TOVÁBBI RECEPTEK

881 db recept találat. Elértél a lista aljára.

Betöltést jelző forgó ikon

További receptek betöltése